Budapesten születtem, első generációs tudós-művész-családba. Középiskolás éveim alatt kezdtem el ötvös-szakkörbe járogatni. Érettségi után egy ékszeripari vállalatnál kezdtem dolgozni ékszermontőrként, és munka mellett a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola ötvös szakának esti tagozatára jártam. Belefáradván a hajnali kelésbe, az 5.50 – ig kötelezően lenyomott üzemi blokkolóórába, a láncok forrasztásának végeláthatatlan sorába, a napi nyolc kávéba, és az este 8-kor való ágybazuhanásba, elhatároztam, továbbtanulok. Főiskolai előkészítőbe iratkoztam be Kopek Rita festőművészhez és Gyurcsek Ferenc szobrászművészhez, ami igen sikeresnek bizonyult, hiszen felvettek az Iparra.
Kértem évhalasztást, és a családom jóvoltából egy évig a hollandiai Hogeschool voor De Kunsten Utrecht hallgatója voltam a háromdimenziós tervezés szakon. A Magyar Iparművészeti Főiskola formatervező Tanszékének ötvös szakán tanáraim Bánfalvi András és Péter János Vladimir lettek. Közben egy művészeti menedzserkurzuson vettem részt a hollandiai Den Boschban, illetve mellette Bredában a Hans van Lohman Design Studio-ban dolgoztam formatervezőként. Főiskolás éveim alatt munka gyanánt alsó tagozatba járó gyerekeknek tartottam művészeti szakkört, illetve magántanárként angolórákat adtam. A főiskolai diploma után a Magyar Iparművészeti Főiskola Mesterképző Intézetében Kótai József irányítása mellett mesterképzős diplomát szereztem. Ebben az évben nyílt első önálló kiállításom a F.I.S.E. Galériában, „Öltözékszer”- címmel.
Tagja lettem a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesületnek, a MAOE-nek és a Tűzzománcművészek Magyar Társaságának. Pár évig tűzzománc kurzusokat tartottam felnőtteknek a zebegényi Szőnyi István Képzőművészeti Szabadiskolában. Az ezredforduló körül a Debreceni Művészeti és Kézműipari Szakképző Iskolában ötvös tanulók képzését irányítottam néhány évig. Nagyon szerettem fiatalokkal foglalkozni. Hajdani tanítványaim közül jó néhányan lettek maguk is diplomás művészek, és merem remélni, hogy legalább egy kis szerep nekem is jutott ebben.
A következő évtizedet szabadúszó ékszertervezőként töltöttem. 2011 óta egyre többször veszek részt újra csoportos kiállításokon, és egyéni kiállítást is összehoztam 2011-ben, „Ékszerelmek”-címmel, a székesfehérvári Aranybulla Könyvtárban.
A fémművesség magányos műfaj. Bár naphosszat egyedül dolgozom a műhelyben, és igyekszem átlátni az ott uralkodó káoszon, esténként mégis a családom az első, akiknek megmutatom a készülő kütyüket. Első számú kritikusaim ők, és bár néha nem értik, hogy mi a fene is fog a terveimből kisülni, azért alapvetően remek meglátásaikat mindig tudom hasznosítani.
